Zrínyi Ilona Matematikaverseny

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány minden évben megrendezi a Zrínyi Ilona kétfordulós (területi, országos) matematika tesztversenyt, idén 25. alkalommal.

A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése, valamint a tanulók logikus gondolkodásának mérése.

A versenyen az iskolák 2-12. osztályos tanulói vehetnek részt. Az egyéni verseny mellett, a csapatban versenyzőket is díjazzák. Az általános iskolás tanulók egy kategóriában versenyeznek, míg a középiskolások számára gimnázium és szakközépiskola kategóriákat különböztetnek meg.

A versenyen a feladatok megoldására:

  • a 2-4. osztályos tanulóknak 60 perc (25 feladat),
  • az 5-6. osztályos tanulóknak 75 perc (25 feladat),
  • a 7-12. osztályos tanulóknak 90 perc (30 feladat) áll rendelkezésükre.

A feladatok szövege után található öt lehetséges válasz (A, B, C, D és E) közül kell kiválasztani az egyetlen helyeset, melyet külön kódlapon jelölnek. A pontozás a következő képlettel történik:

4 * H - R + F

ahol H a helyes, R a rossz válaszok, F a kitűzött feladatok számát jelenti.

A vajdasági megyei fordulót 2005-óta a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium szervezi meg, több helyszínen (Szabadka, Zenta, Temerin, Csantavér, Topolya, Ada..). Egyike a legközkedveltebb marematikaversenyeknek, évente 600-750 tanuló méri össze tudását. Az egyéni versenyben legeredményesebben szereplő tanulók – Vajdaságból 5-6 tanuló – meghívást kapnak az országos döntőre.

Az évente más-más helyszínen megrendezett döntőn az általános iskolai kategória egyéni versenyének évfolyamonkénti első húsz helyezettje, a gimnáziumi kategória évfolyamonkénti első tíz helyezettje és a szakközépiskolai kategória évfolyamonkénti első hat helyezettje oklevelet és tárgyjutalmat kap.

Nem a tehetség, hanem az "égő vágy" tesz győztessé. (Jim Dornan)


A weboldalt az Ingenium Alapítvány megbízásából a Levente Labs készítette.
Minden jog fenntartva! 2015–2024 © Ingenium Alapítvány