Ingenium Iskola

Az InGenium Alapítvány a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázimmal együttműködve tehetségfejlesztő programot indít Ingenium Iskola néven általános iskolások számára. A programok az általános iskolák 5., 6. és 7. osztályos tanulóinak készülnek. A természettudományok iránt iránt érdeklődő tanulók 3 területen szélesíthetik ismereteiket: 

  • Matematika

  • Informatika 

  • Kémia (órarendváltozás!)

    A program célja, hogy versenyfelkészítést illetve olyan új készségeket és tudást nyújtson ezen a 3 területen, ami nem fér az általános iskolai órák keretei közé. 

    A 2019/20-as iskolaévben az első alkalom 2019. november 21-én indul a Bolyai TGK-ban megbeszéléssel egybekötött szülői értekezlettel.

Programunkban a természettudományi területen kimagasló teljesítményt, kitartó érdeklődést mutató diákok fejlesztését céloztuk meg.

Program célja az általános iskolából hozott tanítási tartalom gazdagítása és bővítéséve olyan tanítási módszerekkel, amelyek a tanulók aktív részvételével valósulnak meg.


Jelentkezni és érdeklődni a 816-700 telefonszámon lehet.

A program minden résztvevő számára ingyenes.


Az InGenium Iskola órabeosztása:

Informatika

Kémia (órarendváltozás!)

Matematika



Tehetséges az, aki többet tud, mint amit tanult. (Osvát Ernő)


A weboldalt az Ingenium Alapítvány megbízásából a Levente Labs készítette.
Minden jog fenntartva! 2015–2021 © Ingenium Alapítvány